Sportfogadás kifejezések
1 5 A B E F G H L M N O P R S T U W
-
A közismert fogadás, az 1-es a hazai győzelmet, az x a döntetlent, a 2-es pedig a vendéggyőzelmet mutatja.
-
1st goal to score
Arra fogadhatunk, hogy ki rúgja az első gólt. 0-0 esetében a tét visszajár.
-
1X,X2,12
Duplaesély, vagyis ha ilyen fogadástípust választunk akkor növeljuk esélyeinket a nyereséghez.
-
Baseball-ra jellemző fogadási típus, ahol arra fogadhatunk, hogy 5 teljes menet után melyik csapat vezet.
-
Itt arra lehet fogadni, hogy egy mérkőzés alatt, mennyi sárga, illetve piros lap lesz, valamint, hogy mennyi szöglet lesz a mérkőzés során. Itt is a határ ugyanúgy adott, mint az under/over esetében.
-
Megadhatjuk a pontos eredményt. A fogadhatóeredményeket a fogadóiroda adja meg és ezek közül válogathatunk.
-
Szinten baseballra jellemző, itt arra fogadhatunk, hogy az első menet után mennyi az eredmény. Három lehetoség van: hazai vezetés, döntetlen vagy vendég vezetés.
-
First Set
Teniszre jellemző fogadás, mely által arra fogadhatunk, hogy ki nyeri meg az első szettet.
-
Ebben az esetben fogadhatunk, hogy a mérkőzés félidejében mennyi lesz az eredmény
-
Halftime or Fulltime
Hogy ez a fogadás sikeres legyen, a megadott tipp helyes kell, hogy legyen a felidőben, vagy a mérkőzés végén.
-
Halftime/Fulltime
Ennél a fogadásnál el kell találjuk, hogy mennyi lesz az eredmény a félidőben, valamint a mérkőzés végén.
-
Head to Head
Forma 1-re-, illetve motorversenyekre jellemző fogadási típus, melyben két versenyző közül fogadhatunk az egyikre.
-
Arra lehet fogadni, hogy a mérkőzésen mennyi gól születik pl. no goals -egy sem; at least one goal-legalább egy gól stb.
-
Number of Sets
Arra fogadhatunk, hogy a mérkőzés során mennyi szett lesz.
-
Itt arra fogadhatunk, hogy a mérkőzés végén az összpontszám páros vagy páratlan. pl.baseball
-
Outrights/Specials
Hosszútávú kimenet, például arra fogadhatunk, hogy ki nyeri meg a SuperBowl-t.
-
A p2p fogadással fogadhatsz más felhasználók-, és nem egy fogadóiroda ellen.
-
Periods
Jégkorongra jellemző, fogadhatunk, hogy hogyan alakul az eredmény a periódusokban.
-
Itt arra fogadhatunk, hogy egy bizonyos versenyző befejezi a versenyt vagy sem. Számos variációja létezik.
-
Race Winner
Arra fogadhatunk, hogy ki nyeri meg a versenyt.
-
Itt arra fogadhatunk, hogy egy csapat rúg gólt vagy sem, valamint fogadhatunk arra is, hogy egy csapat nem kap gólt, vagy úgy nyeri meg a mérkőzést, hogy nem kap gólt.
-
Total Rounds
Ezen fogadási típus az ökölvívásra jellemző. Fogadhatunk, hogy hány menet lesz a meccs során.
-
Fogadhatunk, hogy a mérkőzésen kevesebb, mint X gól születik, vagy több. Általában a hatar 2.5 érték, a törtérték a két lehetséges kimenet miatt van.